A könnyeim újra szabad útra lelnek s mostanra már zokogásba megy át a sírás. Rángatom a kezeimet, ordítok, de mit sem ér. A fáradtság végül úrrá lesz egész testemen így lehunyom a szememet s elalszom...
***
Akárhogyan is próbálkozok, nem tudom elérni azt a fránya telefont. Csak pár centi kell, hogy megkaparintsam, de a bilincs nem engedi. Rászánom magamat, fogaimat és szememet összeszorítom , majd egy hirtelen mozdulattal megpróbálom kirántani a kezemet a bilincsből, de csak a mérhetetlen fájdalom és a sebek hada marad a számtalan próbálkozás miatt. Erősen beleharapok az ajkamba, amiből már szinte ömlik a vér az állandó harapdálások miatt. Orcámat könnyeim áztatják de most avval foglalkozok a legkevébé. El kell érnem a telefont hiába lehet, hogy nem működik. Nincs más lehetőségem. Miután elszállt a fájdalom nagy része, újra nekifutamodok, de ezúttal minden maradék erőmet belevetem. Ujjaimat a lehető legkissebbre húztam össze, számat egy keskeny vonallá préseltem, majd egy erős húzással sikerült kirántanom a kezemet a bilincsből, igaz nagy fájdalmak árán, amit egy hatalmas ordítással nyugtáztam. A lehető leggyorsabban nyúltam a régi telefon után, s amint sikerült beüzemelnem, rögtön Anyát tárcsáztam.
-Kérlek, vedd fel!-könyörögtem, mire megszólalt a vonal tulsó végén.
-Haló?-hangja meggyötört volt s fáradtnak hallatszott. A szívem összeszorult a gondolatra, hogy mit élhetnek át a szüleim miattam.
-Anya... -csuklott el a hangom s könnyeim újra utat nyertek maguknak.
-Lucia? -hangjából teljesen eltűnt a fáradtság s csak a döbbenet maradt.
-Anya. Annyira sajnálom. Hallgatnom kellett volna rátok. Nem lett volna szabad ide jönnöm. Annyira sajnálom...
-Kicsim... El sem hiszem. Hol vagy most? Miért nem hívtál minket? Megígérted. S mikor Temyt felhívtam, hogy miért nem hívsz minket, nem tudtam mire gondolni.
-Anya, fogalmam sincs arról, hogy hol vagyok. Elraboltak és eladtak egy harminc éves pasinak. Kérlek segíts nekem Anya!
-Te jó ég, Lucia! Miről beszélsz?
-Anya, most le kell higgadnod, és segítened kell! A neve a férfinak aki megvett-mondatomat az ajtó nyílása zavarta meg. Ő lépett be rajta, s először meglepődött majd iszonyúan dühös volt az arckifejezése.
-Te meg mi a faszt csinálsz?-ordította s szinte futott hozzám.
-A neve Thomas Gray. Szőke haj, kék szem, kb 170 cm magas. Anya! Szeretlek!-elhadartam a néma telefonba s már teljesen előttem állt Thomas, majd kézfejét használva, egy hatalmas pofonnal jutalmazott. Az egész fejem belefájdult, de folytatta. A kezemből kiesett a telefon. Újra és újra, ütött, egy pillanatra felnéztem, s valami félelmetes dolgot láttam a szemében. A pillantása szinte lángolt. Talán képes lenne megölni.
Megállíthatatlanul csak ütött s csak ütött. De ezúttal már lábbal is mért testemre rúgásokat egészen addig míg szinte már nem éreztem mást csak a kínzó fájdalmat testem minden egyes porcikájában. Abbahagyta, nem ütött vagy rugott többet. Megragadott a nyakamnál s felrántott a földről. Szemeim amik eddig csukva voltak, most kipattantak s egyenes mély kék szemeibe meredtem. Tekintete most szinte olyan volt mint egy őrültnek.
-Hülye büdös kurva.-szinte köpte eme trágár szavakat. Újra megszorította a nyakamat, olyannyira, hogy egyáltalán nem kaptam levegőt. Szabad kezemmel próbáltam eltolni magamtól, de esélytelen volt. Tudtam: itt a vég. Szemeimet lehunytam, beletörődtem sorsomba, nem harcoltam tovább.
De nem. Végül nem. Elengedte nyakamat én pedig azonnal lerogytam a földre. Csak elsétált. Otthagyva engem, félholtan, vérbe úszva...
***
Felriadok arra, hogy két erős kar emel fel a földről, karjába vesz, bár szememet nem tudom kinyitni. A fájdalom, a kimerültség, de legfőképp amiatt, hogy az arcom fel van dagadva a rengeteg ütés miatt.
Durván ledob egy kemény felületre, mire testem minden porcikáját újra fájdalom önti el. Arckifejezésem sem mutat mást: csak fájdalmat. Lecsukódik -gondolom én azt- az autó hátulja, majd egy ajtó nyitódás, csukódás s végül a motor is felmordul. Gyorsan neki indulunk s fogalmam sincs, hogy hova megyek. Megint....
***
Jó pár napja szenvedek itt, étlen, szomjan, ugyanazon a helyen, ahol pár napja is. A hideg falnak vagyok döntve, meg se mozdultam, amióta ide tettek. A napok összefolynak, nem láttam fényt már jó ideje. A levegő egyenesen fullasztó, oxigén is alig jut a tüdőmbe. Nem tudom mi lesz velem. Talán továbbadnak valaki másnak? De egyáltalán kinek kellenék? Az egész testemet zúzódások és sebek borítják.
Egy ajtónyikorgást hallok, s a beáradó fény, szinte kiégeti a szememet. Két alakot látok, nagyjából csak a sziluettjük látszik, az arcokat homályosan látom, nem ismerem fel őket. Becsukom a szememet, nem bírom sokáig, túlságosan kimerült vagyok.
-Gray tette ezt vele?-hallok meg egy rekedt, mélyebb hangot.
-Igen. Valamit igazán elszúrhatott, ha így elverte. Grayt elég nehéz kihozni a sodrából. De ha egyszer kihozzák, ez történik.-szólalt meg a másik hang. Az ő hangja ismerős. Talán az árverést vezető ember?
-Akarom őt.
-Ez nem így megy. Majd amint felépült, újra árverésre bocsájtjuk őt.-mondta az árverést vezető ember.
-Megadom ugyanazt a pénzt, amit Gray fizetett érte.-rekedt hangja most sokkal mélyebb volt, talán követelőző?
-Azt mondtam, hogy árverésre bocsájtjuk. Most pedig hagyjuk, hadd épüljön fel.-mondta az árverő, majd talán ki akarta toloncolni, a lehetséges vevőt.
-Azt mondtam, hogy megveszem, itt és most.-hangja fenyegető volt, én biztos nem mernék szembeszállni vele. Bár végképp azt nem akartam, hogy ő legyen a "gazdám". Nem vagyok egy örömlány, akit kedvükre adhatnak el.
-Rendben.-sóhajtott az árverő s evvel az ajtó becsapódott. Újra egyedül maradtam, s szépen lassan az öntudatlanságba merültem, újra.
***
Újra kinyílt az ajtó, de ezúttal már a lámpa is felkapcsolódott abban a helyiségben ahol én voltam. Szemeimet résnyire nyitottam s szembetaláltam magamat a barna, göndör hajú, smaragdzöld szemű férfival, aki az árverésen annyira küzdött értem, de mégsem ő vitt el, hanem Thomas. Jó alaposan végigmért, majd közelebb jött, mire én először megmozdultam, igaz, újra fájdalom járta át testemet, de a falhoz préseltem magamat. Már arra készült, hogy felvegyen, s elvigyen, de én megszólaltam.
-Ne...-ez volt minden, amit mondani tudtam. Egy kicsit meghökkent, de folytatta mozdulatait, s mellkasához emelt, s "mennyasszony" stílusban vitt ki. Végig a hosszú folyosón, amelyen nemrég még futottam, hogy mentsem a bőrömet, most összetörve, tehetetlenül, valaki karjaiban megyek valahova. Valami új helyre, neki leszek a napi szórakozása, egy kurva leszek.
!["Elkelt..." [Harry Styles és Andy Biersack fanfiction]](http://kepkezelo.com/images/7awq7301qfg4gstt8zkr.gif)
2014. július 30., szerda
2014. július 23., szerda
1. Díjam
Sziasztok! :)
Most pillanatnyilag nem egy fejezettel jelentkezem, hanem valami különlegessel. :)
Ma reggel arra ébredtem, hogy kaptam egy díjat. Fogalmam sincs, hogy egyáltalán mivel érdemeltem ki, de nagyon jól esett. Amit Bodza Joó-nak köszönhetek!
Ma reggel arra ébredtem, hogy kaptam egy díjat. Fogalmam sincs, hogy egyáltalán mivel érdemeltem ki, de nagyon jól esett. Amit Bodza Joó-nak köszönhetek!
Nagy meglepetésként ért, és nagyon szépen köszönöm! :)
Szabályok:
-írj magadról 5 dolgot
-válaszolj 5 kérdésre
-tegyél fel 5 kérdést
-küldd tovább 5 embernek
-válaszolj 5 kérdésre
-tegyél fel 5 kérdést
-küldd tovább 5 embernek
5 dolog rólam:
-Leírhatatlanul imádom a One Directiont. :)
-Nem vagyok az a "sok baráttal" rendelkező típus.
-Inkább otthon ülök, egyedül, zenét hallgatva, minthogy elmenjek mondjuk plázázni. :)
-Az életem az írás. Ha az nem lenne, megbolondulnék. :)
-Sokan azt mondják, hogy érzelmileg és szellemileg is sokkal érettebb vagyok, mint a korombeliek, és ezt én is így gondolom... :)
Válaszom 5 kérdésre:
-Kedvenc blogjaid?
De persze itt blogspoton is vannak: Just be FREE, Fallen Angel. :)
-A szereplőid nagy rész ismert? Például sztár?
-Igen, a férfi karakterek nálam biztosan ismertek, mert a One Direction tagjairól beszélünk, a női karakterek már kevésbé. :)
-Szereted az olivabogyót?
-Igen. :)
-Van háziállatod?
-Igen, rengeteg, de a kedvenc a macska. :)
-Mi volt a jeled az óvodában?
-Pöttyös bögre. ^^
5 kérdésem:
-Miért ad ihletet egy-egy fejezet megírásához?
-Mit jelent neked az írás?
-Szereted a One Directiont?
-Kedvenc színed?
Kedvenc férfi, női híresség?
5 ember, akinek küldeném:
2014. július 20., vasárnap
˘1. fejezet, 1. rész˘
Ott álltam egymagamban, bezárva, reflektorok közé dobva s akkor egy gépies hang megszólalt.
-Lucia Rose Halford, 1996. április. 29.-én született, jelenlegi életkora 18 év, 168 cm magas, állandó lakhelye Los Angeles. Uraim, az árverés elkezdődött.-a szívem hatalmasat dobbant, s azt hittem, menten elájulok. Eladnának engem örömlánynak? Fel sem fogtam, hogy mi történik. Az összeg amit értem ajánlottak, egyre csak növekedett, én pedig csak leesett állal, remegő lábakkal álltam ott. Lehunytam a szemem, abban reménykedtem, hogy ez valami őrült, igazán rossz állom, s mikor kinyitom szemeimet, otthon ébredek fel, a puha ágyamban, de sajnos nem így történt. Ott álltam, egy szál semmiben, megtörten. Ezek után prostituáltként kell élnem tovább az életemet? Mi lesz velem? Már alig álltam a lábamon, a fények villództak, ahogy a licitálók nyomkodták a nagy piros gombot, ami jelzi, valamelyikük még mindig sokkal több pénzt ajánl fel értem. Az elején mind a négy sötétített ablak túloldalán meg-meg villant az a bizonyos piros gomb, de ezúttal már csak ketten licitáltak, talán azért, mert már bőven közeledtünk a fél millió fonthoz. Rengeteg pénzt képesek lennének kiadni értem. Jesszusom. Pedig nem vagyok több, mint egy csinos arc, és egy enyhén jó testtel megáldott lány.
A piros gomb pillanatnyi fénye által halványan látom a vásárlók arcát. Az egyik, ha jól látom, mély, smaragdzöld szemmel és kócos, enyhén göndör hajjal rendelkezik. Arcvonásai kemények, ajkai szépen íveltek, s ha jól is látom, élénk rózsaszínek. A másik férfire pillantok, akinek világoskék szeme és piszkos szőke haja van. Ő még mérgesnek is tűnik, talán azért, mert a zöld szemű "ellenfele" nem hagy alább avval, hogy nem kis pénzért megvásároljon engem.
Akárhányszor felvillantak a piros fényt adó gombok, újra és újra tanulmányoztam mindkét férfi arcát. Nem akarom egyiket se. Egyedül csak haza akarok menni. Ahogy az elmúlt napokban többször, most is az a kérdés vízhangozik a fejemben, hogy Miért én? Miért? Fogalmam sincs arról, hogy mire számíthatok, vagyis inkább csak nem akarom elfogadni a tényt, hogy valakinek majd az ágybeli szórakozása leszek. A szüleim sem ezt a sorsot kívánták nekem és nem is így alakították az életemet, ez csakis az én makacsságom miatt van, én tehetek az egészről. Ha nem kérem azt tőlük, hogy hadd tölthessem Londonban a nyaramat, soha nem állnék itt, egy szál fehérneműben, mikor vad idegen emberek akarnak megvenni.
*Visszaemlékezés*
-Apa, anya, ez minden amit szeretnék kérni tőletek. Hadd töltsem a nyaramat Londonban. Nagyon régóta szeretnék elmenni oda.
-A nyár elején anyáddal szabadok vagyunk, kimehetünk Londonba egy-két hétre. De nem az egész nyárra. Ha ez neked megfelel, holnap foglalom is a jegyeket.
-Apa, nem értesz engem. Egyedül szeretnék menni, vagyis beszéltem Temyvel, és ő szívesen velem tartana.
-Hogy mit mondasz? Kizárt dolog, hogy te egyedül, vagyis akárkivel is legyél abban a nagy városban, nem. Anyáddal és velem mehetsz, de egyedül nem.-csattant fel, mire engem kirázott a hideg. Ez egy elég hosszú beszélgetés kezdete.
-De apa, kérlek titeket! Nagy vagyok már, tizennyolc éves elmúltam, mindig is tudtam vigyázni magamra, és ezúttal az unokatestvéremmel szeretnék menni. Miért nem tudtok megbízni bennem? Számtalanszor bizonyítottam ezt már nektek. Mindig szót fogadtam, sohasem ellenkeztem, és a gimnáziumi bizonyítványom is kitűnő lett. Többet nem is kívánhatnátok tőlem. Legyen ez az érettségi ajándékom, nagyon szépen kérlek titeket!-könyörögtem.-Anya. Mondj valamit, kérlek.
-Lucia, nem is tudom. Olyan fiatal vagy még, és olyan veszélyes az a nagy város neked egyedül. Szép vagy, tökéletes testtel. És tudod, kislányom, a nők védtelenek a rossz férfiakkal szemben. Mi csupán féltünk. És szerintem se ez a legjobb ötlet tőled.
-Apa?-kérdeztem óvatosan, s pillantásomat érzelemmentes arca felé emeltem. Ez a legrosszabb arckifejezése.
-Ennyire fontos lenne ez neked?-aprót bólintottam s enyhén elmosolyodtam.- Nem tudom, még Lucia. Majd még átgondolom. De határozottan nem jó ötlet.-nem érdekelt, hogy még csak átgondolja vagy sem, a nyakába vetettem magamat, és szorosan öleltem, mire ő csak megsimította a hátamat. Ez hiányzott nekem a mindennapjaimból. Az, hogy a szüleim igazán szeressenek és ne a pénzben mutassák a szeretetüket, hanem avval, hogy nem mennek mindig el, hanem itt maradnak velem. Egy puszi vagy egy ölelés ezerszer többet jelentett volna nekem a pénznél. De ezt nem kaphattam meg. Komoly és fontos munkájuk van, Selena Gomez a világhírű énekesnő menedzserei. Talán ezért is nem szerettem azt a nőt annyira, mert ha apáék nem lennének a menedzsereik, több időt tudnának áldozni rám, arra, hogy igazi szerető család legyünk. Bár akkor lehet, hogy nem tudnánk ilyen jól élni mint most. Szerencsére nincs semmi gondunk a megélhetéssel, a munkájukból kifolyólag.
A szigor amit kapok tőlük az már viszont az agyamra megy. Akármit csinálok nem bíznak meg bennem teljesen. Ami egy kicsit fáj, mert minden tőlem telhetőt megteszek ennek az érdekében. Persze, nem könnyű tökéletesnek tűnni egy tökéletes családban, főleg, ha te magad tökéletlen vagy.
*Visszaemlékezés vége*
-Lucia Rose Halford végleg elkelt egy millió kétszázezer fontért.-figyelmemet megragadta ez az egyetlen egy mondat. Egy millió font? Mi ütött ebbe az emberbe?-Mr. Gray, a megszokott helyen veheti át a nőt. Mrs. Halford, fáradjon ki azon az ajtón, amelyiken bejött.-Tehát eladtak. Ezentúl egy prostituáltként kell élnem az életemet.
-Nem!-ordítottam. Nem tudom miért, de jól esett. Ez nem az én döntésem, tudom, de ami a legjobb esélyeimet mutatta az az ellenállás volt. Ide-oda kapkodtam a fejemet, mire végre észrevettem egy nagyon jól elrejtett ajtót. Gondolkodás nélkül sebes tempóban elkezdtem futni felé, kezemet előre nyújtottam, s meglepetésemre az ajtó nyitva volt. A lehető leggyorsabban becsuktam magam után, Jobbra majd balra pillantottam. Mindkét oldalt egy-egy ajtó volt. A megérzésemre hallgattam, így balra futottam tovább.
-Arra futott! Adj neki anyagot!-hallottam meg egy mély dörmögő hangot, ezt követően lábdobogást. Az újabb ajtóhoz érve a kilincsért nyúltam s újra lenyomtam, s a lehető leggyorsabban nyitottam ki azt. Megérezni eső szagú levegőt egy kicsit felemelő volt, nagyot szippantottam. Viszont mikor kiléptem a kis füves kert szerűségbe, mindenhol hatalmas drót kerítésekkel találtam szemben magamat. Nincs tovább, ennyi volt. S ekkor egy erős döfést éreztem a nyakamnál, ami egy tűtől származhatott. Belém nyomta a valószínűleg előbb említett "cuccot" s azonnal egyik karját derekam köré fonta. A lábaim mintha zseléből lettek volna, össze is estem volna, ha a karja nincs körülöttem. Ha normális esetben lettünk volna, biztos lelököm magamról kezeit, és egy hatalmas pofont adok neki, de jelen pillanatban olyan érzésem van, mintha minden végtagom ólom súlyúak lennének.
A pasi amelyik beadta nekem a "cuccot", most a vállára dobott, s én nem tudok semmi csinálni, szépen lassan homályosul el a látásom, és a szívverésem is lelassul. A gondolataim kuszák, lassan olyan vagyok mint egy zombi. Szemhéjaimon, mintha ezer kilogramm súly lenne, automatikusan lecsukódik.
-Megvan. Vigyáznia kell vele uram, nem a legengedékenyebb.-dörmög alattam az elfogóm, s most lassan leemel a válláról s valami keményre rak.-Kapott némi anyagot, hogy lenyugodjon.
-Mennyit?-hallom meg a "gazdám" hangját.
-Eleget ahhoz, hogy ki legyen ütve pár órára.-mondja s kettő láb dobogását hallom ezek után, ami azt jelenti, hogy az egyikük még itt van.
Minden erőmet összeszedem s kinyitom szemeimet, majd körbe nézek. Egy kocsi csomagtartójában vagyok. Felemelem a tekintetemet és szembetalálom magamat a szőke hajú, kék szemű sráccal. Tehát ő vett meg. Egy gunyoros mosoly látszódik arcán. Ennyi volt, nem bírja a szemem tovább, s elsötétül minden. Még hallom, ahogyan becsukódik a kocsi hátulja, azután pedig elindul a kocsi és elvisz ki tudja hova.
***
Mikor végre sikerül kinyitnom a szememet, halovány fény süt be csak az ablakon. Körbepillantok, és valószínűleg egy pincében vagyok. Dohos szag van, és a levegő is párás. Kezemmel megvakarnám a lábamat, de csak akkor jövök rá, hogy a kezeim a falhoz vannak bilincselve. Akárhogyan rángatom, húzom, vagy cibálom, nem akar engedni.
-Ne!-ordítom. Először jönnek ki az elrablásom óta rajtam az érzelmek s könnyek szántják végig orcámat.-Engedj el! Nem csináltam semmit!-most már a zokogás határán állok.-Segítség! Valaki segítsen!
-Hiába hívsz segítséget, soha nem fog jönni.-a hang irányába kapom a tekintetem. Ott áll, teljes életnagyságban.-Hadd mutatkozzak be. Thomas vagyok. És nem vagyok egy türelmes ember. Ja és üdv az új otthonodban.-sarkon fordul és kimegy. A könnyeim újra szabad útra lelnek s mostanra már zokogásba megy át a sírás. Rángatom a kezeimet, ordítok, de mit sem ér.
-Lucia Rose Halford, 1996. április. 29.-én született, jelenlegi életkora 18 év, 168 cm magas, állandó lakhelye Los Angeles. Uraim, az árverés elkezdődött.-a szívem hatalmasat dobbant, s azt hittem, menten elájulok. Eladnának engem örömlánynak? Fel sem fogtam, hogy mi történik. Az összeg amit értem ajánlottak, egyre csak növekedett, én pedig csak leesett állal, remegő lábakkal álltam ott. Lehunytam a szemem, abban reménykedtem, hogy ez valami őrült, igazán rossz állom, s mikor kinyitom szemeimet, otthon ébredek fel, a puha ágyamban, de sajnos nem így történt. Ott álltam, egy szál semmiben, megtörten. Ezek után prostituáltként kell élnem tovább az életemet? Mi lesz velem? Már alig álltam a lábamon, a fények villództak, ahogy a licitálók nyomkodták a nagy piros gombot, ami jelzi, valamelyikük még mindig sokkal több pénzt ajánl fel értem. Az elején mind a négy sötétített ablak túloldalán meg-meg villant az a bizonyos piros gomb, de ezúttal már csak ketten licitáltak, talán azért, mert már bőven közeledtünk a fél millió fonthoz. Rengeteg pénzt képesek lennének kiadni értem. Jesszusom. Pedig nem vagyok több, mint egy csinos arc, és egy enyhén jó testtel megáldott lány.
A piros gomb pillanatnyi fénye által halványan látom a vásárlók arcát. Az egyik, ha jól látom, mély, smaragdzöld szemmel és kócos, enyhén göndör hajjal rendelkezik. Arcvonásai kemények, ajkai szépen íveltek, s ha jól is látom, élénk rózsaszínek. A másik férfire pillantok, akinek világoskék szeme és piszkos szőke haja van. Ő még mérgesnek is tűnik, talán azért, mert a zöld szemű "ellenfele" nem hagy alább avval, hogy nem kis pénzért megvásároljon engem.
Akárhányszor felvillantak a piros fényt adó gombok, újra és újra tanulmányoztam mindkét férfi arcát. Nem akarom egyiket se. Egyedül csak haza akarok menni. Ahogy az elmúlt napokban többször, most is az a kérdés vízhangozik a fejemben, hogy Miért én? Miért? Fogalmam sincs arról, hogy mire számíthatok, vagyis inkább csak nem akarom elfogadni a tényt, hogy valakinek majd az ágybeli szórakozása leszek. A szüleim sem ezt a sorsot kívánták nekem és nem is így alakították az életemet, ez csakis az én makacsságom miatt van, én tehetek az egészről. Ha nem kérem azt tőlük, hogy hadd tölthessem Londonban a nyaramat, soha nem állnék itt, egy szál fehérneműben, mikor vad idegen emberek akarnak megvenni.
*Visszaemlékezés*
-Apa, anya, ez minden amit szeretnék kérni tőletek. Hadd töltsem a nyaramat Londonban. Nagyon régóta szeretnék elmenni oda.
-A nyár elején anyáddal szabadok vagyunk, kimehetünk Londonba egy-két hétre. De nem az egész nyárra. Ha ez neked megfelel, holnap foglalom is a jegyeket.
-Apa, nem értesz engem. Egyedül szeretnék menni, vagyis beszéltem Temyvel, és ő szívesen velem tartana.
-Hogy mit mondasz? Kizárt dolog, hogy te egyedül, vagyis akárkivel is legyél abban a nagy városban, nem. Anyáddal és velem mehetsz, de egyedül nem.-csattant fel, mire engem kirázott a hideg. Ez egy elég hosszú beszélgetés kezdete.
-De apa, kérlek titeket! Nagy vagyok már, tizennyolc éves elmúltam, mindig is tudtam vigyázni magamra, és ezúttal az unokatestvéremmel szeretnék menni. Miért nem tudtok megbízni bennem? Számtalanszor bizonyítottam ezt már nektek. Mindig szót fogadtam, sohasem ellenkeztem, és a gimnáziumi bizonyítványom is kitűnő lett. Többet nem is kívánhatnátok tőlem. Legyen ez az érettségi ajándékom, nagyon szépen kérlek titeket!-könyörögtem.-Anya. Mondj valamit, kérlek.
-Lucia, nem is tudom. Olyan fiatal vagy még, és olyan veszélyes az a nagy város neked egyedül. Szép vagy, tökéletes testtel. És tudod, kislányom, a nők védtelenek a rossz férfiakkal szemben. Mi csupán féltünk. És szerintem se ez a legjobb ötlet tőled.
-Apa?-kérdeztem óvatosan, s pillantásomat érzelemmentes arca felé emeltem. Ez a legrosszabb arckifejezése.
-Ennyire fontos lenne ez neked?-aprót bólintottam s enyhén elmosolyodtam.- Nem tudom, még Lucia. Majd még átgondolom. De határozottan nem jó ötlet.-nem érdekelt, hogy még csak átgondolja vagy sem, a nyakába vetettem magamat, és szorosan öleltem, mire ő csak megsimította a hátamat. Ez hiányzott nekem a mindennapjaimból. Az, hogy a szüleim igazán szeressenek és ne a pénzben mutassák a szeretetüket, hanem avval, hogy nem mennek mindig el, hanem itt maradnak velem. Egy puszi vagy egy ölelés ezerszer többet jelentett volna nekem a pénznél. De ezt nem kaphattam meg. Komoly és fontos munkájuk van, Selena Gomez a világhírű énekesnő menedzserei. Talán ezért is nem szerettem azt a nőt annyira, mert ha apáék nem lennének a menedzsereik, több időt tudnának áldozni rám, arra, hogy igazi szerető család legyünk. Bár akkor lehet, hogy nem tudnánk ilyen jól élni mint most. Szerencsére nincs semmi gondunk a megélhetéssel, a munkájukból kifolyólag.
A szigor amit kapok tőlük az már viszont az agyamra megy. Akármit csinálok nem bíznak meg bennem teljesen. Ami egy kicsit fáj, mert minden tőlem telhetőt megteszek ennek az érdekében. Persze, nem könnyű tökéletesnek tűnni egy tökéletes családban, főleg, ha te magad tökéletlen vagy.
*Visszaemlékezés vége*
-Lucia Rose Halford végleg elkelt egy millió kétszázezer fontért.-figyelmemet megragadta ez az egyetlen egy mondat. Egy millió font? Mi ütött ebbe az emberbe?-Mr. Gray, a megszokott helyen veheti át a nőt. Mrs. Halford, fáradjon ki azon az ajtón, amelyiken bejött.-Tehát eladtak. Ezentúl egy prostituáltként kell élnem az életemet.
-Nem!-ordítottam. Nem tudom miért, de jól esett. Ez nem az én döntésem, tudom, de ami a legjobb esélyeimet mutatta az az ellenállás volt. Ide-oda kapkodtam a fejemet, mire végre észrevettem egy nagyon jól elrejtett ajtót. Gondolkodás nélkül sebes tempóban elkezdtem futni felé, kezemet előre nyújtottam, s meglepetésemre az ajtó nyitva volt. A lehető leggyorsabban becsuktam magam után, Jobbra majd balra pillantottam. Mindkét oldalt egy-egy ajtó volt. A megérzésemre hallgattam, így balra futottam tovább.
-Arra futott! Adj neki anyagot!-hallottam meg egy mély dörmögő hangot, ezt követően lábdobogást. Az újabb ajtóhoz érve a kilincsért nyúltam s újra lenyomtam, s a lehető leggyorsabban nyitottam ki azt. Megérezni eső szagú levegőt egy kicsit felemelő volt, nagyot szippantottam. Viszont mikor kiléptem a kis füves kert szerűségbe, mindenhol hatalmas drót kerítésekkel találtam szemben magamat. Nincs tovább, ennyi volt. S ekkor egy erős döfést éreztem a nyakamnál, ami egy tűtől származhatott. Belém nyomta a valószínűleg előbb említett "cuccot" s azonnal egyik karját derekam köré fonta. A lábaim mintha zseléből lettek volna, össze is estem volna, ha a karja nincs körülöttem. Ha normális esetben lettünk volna, biztos lelököm magamról kezeit, és egy hatalmas pofont adok neki, de jelen pillanatban olyan érzésem van, mintha minden végtagom ólom súlyúak lennének.
A pasi amelyik beadta nekem a "cuccot", most a vállára dobott, s én nem tudok semmi csinálni, szépen lassan homályosul el a látásom, és a szívverésem is lelassul. A gondolataim kuszák, lassan olyan vagyok mint egy zombi. Szemhéjaimon, mintha ezer kilogramm súly lenne, automatikusan lecsukódik.
-Megvan. Vigyáznia kell vele uram, nem a legengedékenyebb.-dörmög alattam az elfogóm, s most lassan leemel a válláról s valami keményre rak.-Kapott némi anyagot, hogy lenyugodjon.
-Mennyit?-hallom meg a "gazdám" hangját.
-Eleget ahhoz, hogy ki legyen ütve pár órára.-mondja s kettő láb dobogását hallom ezek után, ami azt jelenti, hogy az egyikük még itt van.
Minden erőmet összeszedem s kinyitom szemeimet, majd körbe nézek. Egy kocsi csomagtartójában vagyok. Felemelem a tekintetemet és szembetalálom magamat a szőke hajú, kék szemű sráccal. Tehát ő vett meg. Egy gunyoros mosoly látszódik arcán. Ennyi volt, nem bírja a szemem tovább, s elsötétül minden. Még hallom, ahogyan becsukódik a kocsi hátulja, azután pedig elindul a kocsi és elvisz ki tudja hova.
***
Mikor végre sikerül kinyitnom a szememet, halovány fény süt be csak az ablakon. Körbepillantok, és valószínűleg egy pincében vagyok. Dohos szag van, és a levegő is párás. Kezemmel megvakarnám a lábamat, de csak akkor jövök rá, hogy a kezeim a falhoz vannak bilincselve. Akárhogyan rángatom, húzom, vagy cibálom, nem akar engedni.
-Ne!-ordítom. Először jönnek ki az elrablásom óta rajtam az érzelmek s könnyek szántják végig orcámat.-Engedj el! Nem csináltam semmit!-most már a zokogás határán állok.-Segítség! Valaki segítsen!
-Hiába hívsz segítséget, soha nem fog jönni.-a hang irányába kapom a tekintetem. Ott áll, teljes életnagyságban.-Hadd mutatkozzak be. Thomas vagyok. És nem vagyok egy türelmes ember. Ja és üdv az új otthonodban.-sarkon fordul és kimegy. A könnyeim újra szabad útra lelnek s mostanra már zokogásba megy át a sírás. Rángatom a kezeimet, ordítok, de mit sem ér.
2014. július 4., péntek
˘Prológus˘
Sötétség minden amit látok. Egy kendő van a szememen. Kezeim és lábaim durván, fájón vannak összekötözve. Nem tudom, hol vagyok. A föld hideg, a levegő dohos. Lépteket hallok, ajtónyikorgást. Hirtelen kezek húznak fel a hideg betonról, nem tudom megtartani magamat, majdnem elesek, de valaki visszaránt egyensúlyomba. Szememről lekerül a kendő, a villany felkapcsolódik, bántja szememet a pislákoló villanykörte fénye. Végre látok. Egy barna hajú, kék szemű fiúval találom szembe magamat, aki hirtelen letérdel elém, kibogozza a lábamon lévő kötelet majd áttér a kezemen lévőre. Pár ruhadarab és egy magassarkú cipő van mellette, felveszi és odanyomja a kezembe.
-Vedd fel.-köpte oda.
-Ezt nem fogom felvenni.-morgom orrom alatt. Kár volt. Hatalmas tenyere arcomon csattant mire nekem oldalra fordult fejem.
-Azt mondtam, vedd fel.-teljességgel nyugodt volt, nem ordibált. Jobbnak láttam, ha felveszem.-Vagy én is rád adhatom.-vágy csillogott szemében.
-Felveszem.-vágtam rá rögtön s testem megmerevedett mikor kezét fenekemre rakta. Kaján vigyor ült ki arcára mire megfordult s elhagyta a 'szobát'. Ami így látva igazából négy koszos dohos fal volt. Fogalmam sem volt hova kerültem, vagy miért.
Közelebbről megnéztem a ruhadarabot amit a srác adott nekem.
-Ilyet talán még egy sztriptíz bárban sem használnak!-kerekedtek ki szemeim. Egy apró szegecsekkel borított fekete tanga és egy melltartó volt. Nem akartam felvenni, azt sem tudom, miért kell. Átgondoltam és nem szeretnék még egy pofont kapni... Még mindig fáj a helye. Ezért amilyen gyorsan csak lehet levettem a kis nyári ruhámat és a fehérneműimet is. Előtte persze körbenéztem. Gyorsan felvettem a nekem adott fehérneműket és hozzá a magassarkút. Melleimet kezeim összefonásával takartam. Még időben, mert éppen akkor lépett be az a srác amelyik megütött. Feltűnően végig pásztázta testem minden kis részét, majd a karomért nyúlt, evvel elvéve mellem elől. Megaláztatást éreztem mikor teljesen melleimet bámulta. Fejemet lehajtottam. Lehunytam szemeimet így kevésbé fájt a megaláztatás. Kinyitotta az ajtót, mire nekem kinyíltak szemeim. Mielőtt kitoloncolt volna maga előtt, hozzám vágott egy köntöst. Áldottam az eget, hogy nem fehérneműben kell kimennem. Hosszú folyosón sétáltunk végig, mindvégig a nyomomban volt. A homályos pislákoló fényben megpillantottam velem szemben egy ajtót. Gondolkodás nélkül nekiiramodtam, futottam ahogyan csak a lábam bírta. Kinyitva az ajtót csak egy újabb teremben találtam magamat. Jobbra- balra pillantgattam, s csak 4 besötétítette ablakot láttam egymás mellett. Utánam sietett a srác s leráncigálta rólam a köntöst s azonnal távozott. Ott álltam egymagamban, bezárva, reflektorok közé dobva s akkor egy gépies hang megszólalt.
-Lucia Rose Halford, 1996. április. 29.-én született, jelenlegi életkora 18 év, 162 cm magas, állandó lakhelye Los Angeles. Uraim, az árverés elkezdődött.
-Lucia Rose Halford, 1996. április. 29.-én született, jelenlegi életkora 18 év, 162 cm magas, állandó lakhelye Los Angeles. Uraim, az árverés elkezdődött.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)