2. Díjam

Sziasztok!
Rögtön egy rész után egy díjjal térek vissza, amit igaz, hogy majdnem egy éve kaptam, de most végre oda is eljutottam, hogy kirakjam!
A díjat Csajsziii_TW-1D -nek köszönhetek! :)

!! SZABÁLYOK !!

Írj 11 dolgot magadról!

Válaszolj a jelölő 11 kérdésére!

Írj 11 kérdést!

Küldd 11 embernek!

11 dolog rólam:

1. Imádom Andy Biersacket. :3
Nagy példaképem. <3
Miatta lettem bátrabb, és miatta álltam ki magamért. <3
2. Leginkább Hard Rockot hallgatok. :3
3. Imádom mindkét cicámat. <3
4. Imádom a Black Veil Brides dalait. <3
5. Leginkább a blogjaim világában élek, imádom azt, hogy ott mindenem megvan, amit valaha is akartam.
6. Az álmaimat általában a blogjaimban fogalmazom meg.
7. Imádom a könyveket. Egy másik világba repítenek el. Képes vagyok megállás nélkül olvasni, egészen addig amíg el nem fogy a könyv. :( Evés, és ivás nélkül is.
8. Egyszer egy egész éjszakát rááldoztam, hogy kiolvassak egy könyvet. :D
Azóta imádom azt a sorozatot. :D
9. Egyedül a szemeimet szeretem magamon.
10. Igazi barátnőmnek csak egy valakit tekintek. Történetesen őt is úgy hívják, ahogyan engem és nagyjából üres lennék, ha ő nem lenne...
11. Fekete ruhákat hordok, és ezt csak én tudom, hogy miért.
+1 Szeretnék sok-sok piercinget. :3

11 válasz:

1. Kedvenc színed? -Fekete. :)
2. Legeslegelső blogod linkje? -Sajnos azt már nem tudom csatolni, mert azt őszintén borzalmasnak találtam, így kitöröltem.
3. Szereted a The Vamps-ot? -Mára már nem igazán az én stílusom a zenéjük, de lényegében szerettem a dalaikat. :)
4. 3 szóban jellemezd a blogod. -Húha... Szerelem, AndyBiersack(:DD), és Fájdalom.
5. Láttad már a Kavarás c. filmet? Ha igen, melyik volt a kedvenc jeleneted? -Sajnos még nem láttam. :/
6. Horro v. Vígjáték? -Ez kedvtől függő. :)
7. Olvasod/Olvastad valamelyik blogomat? -Sajnos még nem .:/
8. Mi ihletett meg a blog íráshoz? -Talán ezt még én magam sem tudom. Azt tudom, hogy kialakult egy másik világról egy kép a fejemben, és egyre csak beugrottal az ötletek hozzá, és tudtam, hogyha ezt nem írom le, akkor abba beleőrülök.
9. Van tetkód? -Nem, de nagyon-nagyon szeretnék majd.
10.Kinek a bőrébe bújnál? -Talán Juliet Simms, Andy Biersack barátnőjének a bőrébe. :3
11. Mit üzensz a blog olvasóidnak? -Nagyon szépen köszönöm nekik a támogatást, és hogy egy ilyen hosszú idő után sem hagytak cserben. És még valami: Mi, együtt, megváltjuk a világot! :)


11 kérdés:

1. Szereted/Ismered a Black Veil Bridest?
2. Milyen bandákért/énekesekért rajongsz?
3. Mit tennél meg akkor, ha egy teljes napig minden következmény nélkül élhetnél?
4. Szerinted milyen lenne a világ zene nélkül?
5. Ki a példaképed?
6. Mikor szoktál blogolni?
7. Hány éves vagy?
8. Szeretnél valaha piercinget?
9. Ha igen, hova?
10. Mit gondolsz erről a dalról? BVB
11. Ha hozzá mehetnél akárkihez, kihez mennél feleségül? Legyen az élő, vagy halott.

Akiknek küldöm:
Brooklyn Lovegod
Flora15&Réku
Ayame Chan
Rebeka Vavró

˘1. fejezet, 5. rész˘

   Beletörődöm a sorsomba, csak azt várom, hogy vége legyen. Egyre erőteljesebbeket lök, s végül erősen kapkodva a levegőt, rám rogy. Amennyi erőm még van, lelököm magamról, s a lepedő után nyúlok, s magamra húzom, de előtt rövidnadrágomat magamra húzom. Fáradt vagyok s nem kell sok, hogy a könnyeim közepette az öntudatlanságba zuhanjak.


***


   A plafont bámulom, figyelem, ahogyan a fény elüldözi a sötétséget, a kisebb sarkokba szorítva azt. Egyre jobban hatalmába keríti a fény a szobát, s lassan egy óra is eltelik, s én még mindig ugyanúgy, háton fekve, bámulok kifele a hatalmas erkély ajtón, ahonnan csak a másik háztetőt láthatom.
   Minden porcikám fáj, és izomlázam is van, főleg csípőtől lefelé. Szégyent érzek, amiért megtörtént a tegnap esti dolog. Amiatt, hogy Harry megerőszakolt. Az első alkalmat máshogyan képzeltem el, de az egyáltalán nem volt a terveim között, hogy valaki megerőszakoljon. A szüzességemet egy olyan embernek szerettem volna ajándékozni, akit szeretek, és aki megérdemli, hogy odaadjam. De ennek már annyi. Be vagyok zárva egy hatalmas házba egy fiúval, akiről az ég világon semmit sem tudok.

   Erőt veszek magamon, majd kisebb fájdalmak közepette ugyan, de felülök. Hallgatózok, de egyedül csak a saját szívem erős, egyenetlen dobogását hallom. Talpamat óvatosan a padlóra helyezem majd felállok. Jobb lábamba belenyilala a fájdalom, homlokomat ráncolom majd megrázom a fejemet, s megpróbálok nem törődni a fájdalommal. Elindulok a szobából kivezető ajtó felé, majd a kilincsre helyezem a kezemet. Nem is tudom, hogy miért, de meglepődöm, amikor ki tudom nyitni azt. Kilépek a folyosóra s körültekinek. Bár legutóbb mikor itt jártam csak a lámpák világították meg ezt a helyet, most eddig észrevétlen miniatűr ablakokon szűrődött be a fény. Rengeteg volt ezekből az apró méretű ablakokból, természetesen ezeket nem lehetett kinyitni. Egyetlen egy kilincs sincs. Egy egészen hangtalan sóhajjal nyugtáztam az előbbi felfedezésemet, majd elindulok arra, amerre tegnap rohantam. Bár nem volt semmi étvágyam, a gyomrom makacs korgással jelezte a nem tetszését az iránt, hogy napok óta, vagy talán egy teljes hete nem ettem semmit. Elindulok a konyha irányába, végig a hosszú folyosón, minden lépésemet megfontolom, s próbálok végre teljességgel hozzászokni a fájdalomhoz, mert tudom, hogy ez egy ideig bizony nem fog elmúlni. Szerencsétlenségemre. Bár ha belegondolok, akkor egyenlőre ez a legkisebb gondom. Lassacskán meglátom a konyha egészét, de egyből lefagyok, amikor meglátom a göndör hajtömeget, a meztelen izmos, kidolgozott hátát. Lábait fekete melegítő nadrág takarja, s olyannyira bele voltam merülve gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy épp telefonál, és még ki is volt hangosítva. A fal takarásába állok s onnan figyelem őt.

-Tesó, minek veszel egyáltalán örömlányokat?-a vonal túlsó végén a hang egyszerre volt hátborzongató s megnyugtatóan kellemes. Fogalmam sincs, hogy ez a kettő tulajdonság hogy jöhet össze, de itt volt.

-Az az én dolgom. De tudod, nem véletlenül hívják őket öröm lányoknak.-hangsúlyozta ki az "öröm" szót, mire nekem hányingerem támadt.-Tudod, örömet szereznek neked, ha úgy akarod.

-Szegény lányokat eladják jó pénzért, majd perverz pasik halálra dugják. Szép, mondhatom. És akit most vettél. Hogy is hívják? Lulu?

-Lucia.-torkollta le Harry a másik hívó felet, mire engem kirázott a hideg.

-Ő még szűz, nem?

-Már nem.-Harry hangja magabiztosságot sugallt, engem pedig elöntött a szégyen. Lesütöttem szemeimet.

-Jaj ne már, haver. Remélem nem bántottad azt a védtelen lányt.-hangja próbált semlegesnek hatni, de valami mégis sütött belőle. Aggódás?

-Én nem ütöttem meg. Az a pöcs Thomas verte meg. Elég csúnyán. Most is valószínűleg az ágyamban szenved.

-Thomas?-értetlenkedett a vonal túlsó végén.

-Lucia, te hülye.-válaszolta mogorván Harry, mintha éppen egy hülyének magyarázná. Hirtelen tört belőlem elő egy igazán jól eső nevetés, amit már jó ideje nem tapasztaltam magamtól. Amint rájöttem, hogy ez igenis hangos, számra tapasztottam mindkét kezemet, de csak nem hagytam abba. Ebbe az egyetlen nevetésbe bele keveredett a napokban érzett minden keserűségem s fájdalmam. Egyszerre illant el belőlem minden erőm s úgy rogytam le a padlóra. Hátam a falnak vetettem s feljebb húztam magamat. Mindenem fájt, de a jobb bokám valamilyen oknál fogva még jobban.
 Harry lépteit hallottam s felpillantottam rezzenéstelen arcára. Viszont mikor közelebb ért, s meglátta jobb bokámat, szemöldökét összeráncolta.

-Ezt mikor szerezted?-kérdezte, s a hangja talán mérges lehetett. Jobb bokámra mutatott, s mikor végre én is lepillantottam, hogy megnézzem, a rosszullét fogott el. Egy egészen mély vágás húzódott a bokám felett, gennyes volt s körülötte az erek egészen lilásak, a bőröm színe pedig erős vörös volt és nem a vértől. Mire felfogtam, hogy mire is utalhatnak a "tünetek", a látásom elhomályosult, s szépen lassan csukódtak le szemeim. Még nem vesztettem el az eszméletemet, de biztos voltam benne, hogy nemsokára hallani sem fogok semmit.-Bassza meg.-szólalt meg újra Harry s mintha egy parányi kétségbeesést véltem volna felfedezni hangjában. Bár nem voltam biztos benne.

-Harry. Valami baj van?-kérdezte az a bizonyos hang a vonal túlsó végéről.

-Andy. Ide tudsz jönni?-határozottan ideges volt. Bár nem értettem, hogy miért is. Hiszen csak egy újonnan szerzett játékszer voltam. Semmi más.

-Persze. De mi a baj?

-Azt hiszem, hogy vérmérgezése van.-Ezek voltak azok a szavak amiket utoljára hallottam, mielőtt elsötétült volna minden.

 

˘1. fejezet, 4. rész˘

-Mégis mi a szart képzeltél?-lesütöm a szemeimet, mert egyszerűen képtelen vagyok belenézni az övéibe. Kicsivel később felkukucskálok, most éppen háttal áll nekem. Csak most veszem észre, hogy felsőteste fedetlen, csak egy melegítő nadrág és -gondolom én-, egy boxer van rajta. Haja nedves, még csöpög belőle a víz. Hátizmai összetett mozgást végeznek, ahogyan rácsap egy nagyot a pultra. Összerezzenek, s összehúzom magamat. Félek, félek attól, hogy mit fog csinálni. Lesütöm a szemeimet, s mit sem tudok mást tenni, csak várok. Hallom lépteit, ahogyan közeledik felém, de még mindig a földet pásztázom. -Azt hitted, hogy majd kisétálsz ebből a házból? Hogy csak úgy megszöksz? Mit hittél? -jött egészen közel, mígnem már leheltét arcomon éreztem.

-É-én, nem, nem hittem semmit.-dadogok s remegés fut át rajtam. Annyira kiszámíthatatlan a helyzetem. Nagy, mezítelen lábait fürkészem, mikor mutató, és hüvelykujja segítségével államat megfogja s felemeli, egészen addig, míg nem leszünk szemtől-szembe. Szemei közelebbről megnézve smaragdzöld színűek, hasonlóak enyéimhez. Szemeit összehúzza s megszólal:

-Jegyezd meg: Nem fogsz innen kijutni. Értetted?-pupillái kitágultak s egyenesen remegtem a félelemtől. Félelmetes amit most láttam. Kezeit combomra helyezte s erősen megszorította azokat.-Megértetted?

-I-igen.-dadogtam s éreztem ahogyan a könnyek szúrni kezdik szememet. Nem tudtam volna ránézni, ezért tekintetemet oldalra vezettem. Az a nem kívánatos könnycsepp mégiscsak utat nyert magának s végigszántotta orcámat. Mikor végre kezeit elvette combomról, s éreztem, ahogyan hátrébb lép, így tekintetemet óvatosan ráemeltem. Szorosan lehunyta szemeit s ezután már a félelmetes nagy pupillák helyett a smaragdzöld szemeket láthattam. Újra közelebb lépett, majd megszólalt:

-Ezt le kell fertőtleníteni.-fogta meg jobb kezemet s a csap alá tartotta, majd a vizet is megengedte. Iszonyatosan hideg volt és csípett is, ahogyan a víz beszivárgott a vágásokba, de Harry nem engedte, hogy mozdítsam a kezemet. Beleharaptam alsó ajkamba, s figyeltem, ahogyan most már törölgeti a kezemet. -Ne mozdulj.-szólal meg s eltűnik. Visszatér egy piros dobozzal, rajta fehér kereszttel. Egy elsősegély doboz. Elővesz egy sprayt, amit rá is fúj, s én csak sziszegek, hiszen borzalmasan csíp. Párszor ráfúj, majd előveszi a gézt s körbetekeri párszor a kezemet. Elvégzi ezt a másik kezemmel is s végül mindent otthagyva, újra felkap a karjaiba, minden erőfeszítés nélkül, majd visz el, át a nappalin, át a folyosókon, majd fel a meredek folyosón is, s végül a szobához visz, ahol utóbbi napomat töltöttem. Az ajtó nyitva van, gondolom amiatt, hogy utánam eredt. Fejemet nekitámasztottam mellkasának s hallom egyenletes szívverését. Besétál velem, majd lábával belöki az ajtót, ami nagyot csattan. Letesz az ágyra, majd ő eltűnik a fürdőszobában. Most van időm egy kicsit jobban tanulmányozni, ahogyan a fürdőszobából érkező fény erős sziluettet ad neki. Széles háta s válla van, s keskeny csípője. Alakja akárcsak egy modellé. Felsőteste egészen kidolgozott, látszik rajta. Karja erős, már csak abból is megállapíthatom, hogy gond nélkül felemelt. Ahogy tanulmányozom, egészen belevörösödök a gondolatba, hogy ő már a 'gazdám'. Mert jobb szót nem tudok találni.

 Mikor kilép a fürdőből lesütöm a szemeimet s várok. Hallom lépteit, ahogyan közeledik, majd érzem, ahogyan besüpped mellettem a matrac. Mozgolódik s már csak azt veszem észre, hogy felém kerekedik s arca csak pár centire van az enyémtől. Tekintetét belefúrja enyémbe, s egyik kezével megtámasztja magát oldalt, másikkal pedig rövid gatyám szélét keresi s mikor megtalálja, bugyimat félrehúzva belém tolja egyik ujját. Lélegzetem elakad az új érzéstől, s fészkelődök, feljebb tolom magamat a matracon, mindent megtennék, hogy szabadulhassak.

-Ne!-szinte visítom, ahogyan pumpálni kezdett s tágított ujjával. Kapálóztam, próbáltam ellökni, de erős volt és még jobban lefogott.

-Csend! Valahogy meg kell tanulnod, hogy ne akarj megszökni innen.-végül kihúzta ujját, mire fellélegeztem, de a félelem újra előjött, mikor gatyámhoz nyúlt s azt is és vele együtt a bugyimat is megfogva, lerántotta rólam.

-Ne, kérlek, ne!-visítottam, de ez nem hatotta meg. Ő is megszabadította magát az alsó testét takaró ruhadaraboktól s így megláthattam hatalmas méretét. Teljesen lesápadtam a gondolatra, hogy az bennem lesz. Hallottam a fólia szakadását s mostanra már újra felém kerekedett. Ezúttal ajkait rátapasztotta enyémekre s nem engedett. Csókolt de én nem viszonoztam. Nyelvével megnyalta alsó ajkamat, bejutásért esedezve. Nem adtam meg neki, épp ezért is lábaimat szétfeszítette, s avval játszott, hogy nemi szervét bejáratomhoz érintgette, mire én hangot adtam volna nem tetszésemnek, s ő ezt kihasználva, nyelvét átcsúsztatta számba.

-Csókolj vissza.-lehelte ajkaimra, parancsoló hangnemben. Természetesen nem tettem eleget kérésének, mire férfiasságát egészen picit belém tolta, mire egy könnycsepp gördült le orcámon, fájdalmamat jelezve. Nem akartam, hogy teljesen bennem legyen, ezért megcsókoltam, mire ő belemosolyodott csókunkba. Nem mozdult, nemi szerve épp, hogy csak bennem volt, de úgy éreztem, hogy szétszakadok. Várt s várt. Nem mozdult s a gyomrom egészen apróra, borsószem méretűre zsugorodott össze.-Nem fog fájni. Annyira.-mosolyodott el, mire az összes szín kifutott az arcomból. Feljebb próbáltam tornászni magamat, de lehetetlen volt. Igaz, kicsúszott belőlem, de továbbra is szorosan tartott. Újra megcsókolt, de ezúttal férfiasságát is belém tolta, tövig, mire belőlem egy fülsüketítő sikoly szakadt ki. Sikoltoztam s zokogtam. A fájdalom pokoli volt s nem tudtam ezt elviselni. Megmozdultam, de a fájdalom csak egyre erősödött.  Könnyeim egész orcámat végigszántották, beborítva azt. Olyan érzés volt, mintha szétszakadnék. Míg mozdulatlan voltam, egészen tűrhető lett. Ajkait újra enyémekre tapasztotta, s ismét mozogni kezd, a fájdalom újra fellobban bennem. Sikítanék, de szájával betapasztotta enyéimet. Ezúttal nem áll meg minden egyes lökés után, hanem folyamatosan lök, s nem bírom tovább. Beletörődöm a sorsomba, csak azt várom, hogy vége legyen. Egyre erőteljesebbeket lök, s végül erősen kapkodva a levegőt, rám rogy. Amennyi erőm még van, lelököm magamról, s a lepedő után nyúlok, s magamra húzom. Fáradt vagyok, s nem kell sok, hogy a sírás közepette az öntudatlanságba zuhanjak.

˘1. fejezet, 3. rész˘

-Ne...-ez volt minden, amit mondani tudtam. Egy kicsit meghökkent, de folytatta mozdulatait, s mellkasához emelt, s "menny asszony" stílusban vitt ki. Végig a hosszú folyosón, amelyen nemrég még futottam, hogy mentsem a bőrömet, most összetörve, tehetetlenül, valaki karjaiban megyek valahova. Valami új helyre, neki leszek a napi szórakozása, egy kurva leszek.

***


-Mi lesz velem?-teszem fel magamnak újra és újra ezt az egyetlen kérdést már vagy századjára. De a válasz ugyanaz: Halvány lila gőzöm sincs.
 Egy teljesen idegen, zöld szemű, mogyoró barna, göndör hajú, férfi mellett fogom leélni életem hátra lévő részét? Vagy esetleg ő is félholtra ver, majd elad egy másik férfinek?

 Kinyitottam szemeimet, reménykedve abban, hogy ez csak egy igazán nagyon rossz álom, és ha megteszem; kinyitom a szememet, akkor végre otthon, a családom körében ébredek fel.

-Ne is reménykedj!-súgta a tudatalattim. Megforgattam a szememet, de pontosan tudtam, hogy igaza van: Talán soha nem jutok ki innen, legalábbis élve nem.

 Körbepillantottam a szobába, amely több mint egy napja biztosít nekem alvóhelyet. Van egy hatalmas üvegajtó, amire meg mernék esküdni, hogy biztosan zárva van. Ha jól látom, van egy terasz is, és abban végképp biztos vagyok, hogy az emeleten lehetek, mert az elém tárulkozó másik hatalmas háznak csak a tetejét látom. Az ágy, amin fekszek, hatalmas, akár három ember is kényelmesen elférne rajta. A lepedő, a takaró, és a párna is hófehér, bódító, isteni illatúak.
 Amióta ő letett ide, azóta meg se mozdultam, félő, hogyha megmozdulok, újra csak fájdalmat éreznék, és azt nagyon nem szeretném.

 A nap már lassan nyugovóra tér, narancssárgára festve ezzel minden falat ebben a szobában, s még a takaróra is vetül némi narancssárga, evvel is valami színt víve a komor fehérségbe.

 Gondolataim újra Thomasra terelődnek, aki nagyon csúnyán elbánt velem. Kegyetlen ember, ezt mára már biztos tudom.
 De ugyanakkor ott tolong az a bizonyos kérdés a fejembe, miszerint Kivel lenne jobb? Avval a nőverő idegbeteggel, vagy vele, akinek még a nevét sem tudom... Talán ő másabb lesz? Vagy egyáltalán reménykedhetek? Elvégre Thomas kikötözött, de ő nem, csak letett az ágyra, és magamra hagyott. Bár azt is számításba kell vennünk, hogy a mozgás most nem igazán a barátom, látva a feldagadt bokámat és a fájdalmat a bordáimnál.
 Mire észbe kapok, a nap már nyugovóra tért, s csak a hold világít becsületesen.

 Gondolatmenetemből az ajtó nyitódása, majd a lámpa felkapcsolódása rángat ki. Azon nyomban lehunyom a szememet s csak remélem, hogy nem vette észre, hogy ébren vagyok, bár ennek nem sok az esélye. Megfeszültem, mikor éreztem, hogy közel sétál hozzám, majd mutatóujja külső részével végigsimított jobb orcámon. Végül megszólalt:

-Tudom, hogy ébren vagy, és azt is, hogy hallasz engem. Harry vagyok. Harry Styles. Ne aggódj, én nem olyan vagyok, mint Thomas. Én inkább az élvezeteket veszem előtérbe.-szavai megrémisztettek, de ugyanakkor furcsa módon egy kicsit meg is nyugtattak. De ez nem számított, nem akarok itt  lenni, vele. Harryvel. Ebben a pillanatban eldöntöttem: bármibe is kerüljön, ki kell jutnom innen. Le kell küzdenem a fájdalmat s kiszabadulni.

 Hallottam Harry lépteit, ahogyan távolodik, majd kinyit s kicsivel később becsuk egy ajtót. De ez nem a szoba bejárati ajtaja volt. A víz csobogását hallom meg következőnek, majd rászánom magamat s kinyitom szemeimet. Kezeimet oldalra támasztom, s feltornázom magamat ülő helyzetbe. Hiába a bordáimba és a kezembe nyilaló fájdalom, folytatom mozdulataimat s végre a lábaimmal megérintem a talajt. Felállok, de szinte azonnal vissza is esek. A lábaim túl gyengék. Mély levegőt veszek, közben kigördülő könnycseppemet letörlöm kézfejemmel. Újra felállok, de ezúttal -igaz nagy fájdalmak árán- sikerül megállnom a saját lábamon. Lábujjhegyen osonok az ajtó felé, de a fa parketta ellenem dolgozik s nyikorog egyet. Azonnal felkapom a fejemet, de szerencsére hallom, hogy a víz még mindig folyik. Tehát nem hallhatta meg. Folytatom utamat ajtó felé, de immáron gyorsabb tempóval. A kilincsért nyúlok s hatalmas kő esik le a szívemről, mikor el tudom fordítani a kilincset, s az ajtót kitárom magam előtt. Kilépek rajta s egy nagy folyosón találom magamat, a lámpák, szerencsémre fel vannak kapcsolva, így már csak arra kell koncentrálnom, hogy kijussak. Bezárom magam után az ajtót s egyszerre megpróbálom kizárni minden fájdalmamat s jobbra fordulok. Rohanok. Könnyeim egyre gyorsabban potyognak. Mindenem sajog, s azt suttogja, hogy álljak le, de egyszerűen nem tehetem. Egyszeriben beérek egy hatalmas nappalinak tűnő szobába. Átvágtatok rajta, s a konyhába érkezem. Ez is, ahogyan a nappali is, hatalmas. De itt már sötétebb van, mert itt nincs felkapcsolva a villany. Bár a appaliból érkező fény miatt láthatom a körvonalakat. Ahogy átszelem a konyhát, megpillantok egy nagy ablakot, amin az utcáról jövő pislákoló, szinte erőtlen fény jön be. Megfordulok a tengelyem körül s szembetalálom magamat egy ajtóval, ami valószínűleg a bejárati ajtó lehet. Gondolkodás nélkül rohanok az ajtó fele, amit meg is bánok, hiszen a testem fájdalommal jelzi, a hirtelen mozdulat iránti nem tetszését. A kilincsért nyúlok, reménnyel telve, az adrenalin lüktet a véremben. Kilincsre tapasztom a kezemet s imádkozok, hogy nyíljon ki. Lenyomnám, de egyszerűen nem lehet. Az ajtó mellé pillantok s meglátok egy készüléket, ami ahhoz, hogy kijussak, kéri a kódot.

-Ne!-ordítottam el magamat. Könnyeim újra szabad útra leltek s zokogásban törtem ki. Teljes erőmből ütöm, rúgom az ajtót. Szívem őrült tempóban vert s kapkodtam a levegőért. Nem hiszem el, soha nem jutok ki innen. Hurtelen ötletnél fogva felpattantam, mit sem törődve a fájdalommal s az ablakhoz botladoztam. A kilincsre tapasztottam a kezemet, de amint lenyomtam, ez végképp nem nyílt. A földre rogytam s a hátamat a falnk támasztottam. Könnxeim nem apadtak el, még mindig nedves volt orcám a könnyek miatt.

 Erős, nagy lépteket hallok s rögtön feleszmélek.

-Lucia. Hol vagy?-hangja fenyegető, teli van haraggal. Felállok s fejemet, ide-oda forgatom, kijutási útvonalat keresve. Hallgatok az ösztöneimre, s balra megyek. Vagyis inkább futok. Itt egyáltalán nincs fény, ezért csak az érzékeimre hagyatkozhatok.
 Úgy látszik, hogy az érzékeim cserben hagynak, mert egy kis asztaféleségben felbukok, s a bokám bánja ezt az egész mutatványt. Egy váza repül, gondolom én, hogy az asztalon lehetett, s nagy csörömpöléssel ér földet. Szerencsétlenségemre mikor próbálnék felállni, beletenyerelek az apró szilánkokba. Felsikoltok mikor két erős, izmos kar húz fel a földről. Próbál a lábamra állítani, de a bokám sajog, s minden egyes porcikám csak is pihenésre vágyik. Összerogynék, ha nem kapna el. Karjaiba vesz, s "mennyasszony" stílusban cipel ki a folyosóról. Mikor olyan részre érünk, ahol már fény is van, kezeimre pillantok, s megrémiszt a látvány. Teljesen beborítja a vér, ami a sok vágásból ered. Felpillantok s meglátom Harry haragos pillantását. Most szemei jóval sötétebbek, s szinte szikrázik.

 Becipel a konyhába s ráültet a konyhapultra. Gyomrom apróra húzódik össze, s most azt kívánom, bárcsak elnyelne a föld.

-Mégis mi a szart képzeltél?

˘1. fejezet, 2. rész˘

A könnyeim újra szabad útra lelnek s mostanra már zokogásba megy át a sírás. Rángatom a kezeimet, ordítok, de mit sem ér. A fáradtság végül úrrá lesz egész testemen így lehunyom a szememet s elalszom...


***


 Akárhogyan is próbálkozok, nem tudom elérni azt a fránya telefont. Csak pár centi kell, hogy megkaparintsam, de a bilincs nem engedi. Rászánom magamat,  fogaimat és szememet összeszorítom , majd egy hirtelen mozdulattal megpróbálom kirántani a kezemet a bilincsből, de csak a mérhetetlen fájdalom és a sebek hada marad a számtalan próbálkozás miatt. Erősen beleharapok az ajkamba, amiből már szinte ömlik a vér az állandó harapdálások miatt.  Orcámat könnyeim áztatják de most avval foglalkozok a legkevébé. El kell érnem a telefont hiába lehet, hogy nem működik. Nincs más lehetőségem. Miután elszállt a fájdalom nagy része, újra nekifutamodok, de ezúttal minden maradék erőmet belevetem. Ujjaimat a lehető legkissebbre húztam össze, számat egy keskeny vonallá préseltem, majd egy erős húzással sikerült kirántanom a kezemet a bilincsből, igaz nagy fájdalmak árán, amit egy hatalmas ordítással nyugtáztam. A lehető leggyorsabban nyúltam a régi telefon után, s amint sikerült beüzemelnem, rögtön Anyát tárcsáztam.

-Kérlek, vedd fel!-könyörögtem, mire megszólalt a vonal tulsó végén.

-Haló?-hangja meggyötört volt s fáradtnak hallatszott. A szívem összeszorult a gondolatra, hogy mit élhetnek át a szüleim miattam.

-Anya... -csuklott el a hangom s könnyeim újra utat nyertek maguknak.

-Lucia? -hangjából teljesen eltűnt a fáradtság s csak a döbbenet maradt.

-Anya. Annyira sajnálom. Hallgatnom kellett volna rátok. Nem lett volna szabad ide jönnöm. Annyira sajnálom...

-Kicsim... El sem hiszem. Hol vagy most? Miért nem hívtál minket? Megígérted. S mikor Temyt felhívtam, hogy miért nem hívsz minket, nem tudtam mire gondolni.

-Anya, fogalmam sincs arról, hogy hol vagyok. Elraboltak és eladtak egy harminc éves pasinak.  Kérlek segíts nekem Anya!

-Te jó ég, Lucia! Miről beszélsz?

-Anya, most le kell higgadnod, és segítened kell! A neve a férfinak aki megvett-mondatomat az ajtó nyílása zavarta meg. Ő lépett be rajta, s először meglepődött majd iszonyúan dühös volt az arckifejezése.

-Te meg mi a faszt csinálsz?-ordította s szinte futott hozzám.

-A neve Thomas Gray. Szőke haj, kék szem, kb 170 cm magas. Anya! Szeretlek!-elhadartam a néma telefonba s már teljesen előttem állt Thomas, majd kézfejét használva, egy hatalmas pofonnal jutalmazott. Az egész fejem belefájdult, de folytatta. A kezemből kiesett a telefon. Újra és újra, ütött, egy pillanatra felnéztem, s valami félelmetes dolgot láttam a szemében. A pillantása szinte lángolt. Talán képes lenne megölni.

Megállíthatatlanul csak ütött s csak ütött. De ezúttal már lábbal is mért testemre rúgásokat egészen addig míg szinte már nem éreztem mást csak a kínzó fájdalmat testem minden egyes porcikájában. Abbahagyta, nem ütött vagy rugott többet. Megragadott a nyakamnál s felrántott a földről. Szemeim amik eddig csukva voltak, most kipattantak s egyenes mély kék szemeibe meredtem. Tekintete most szinte olyan  volt mint egy őrültnek.

-Hülye büdös kurva.-szinte köpte eme trágár szavakat. Újra megszorította a nyakamat, olyannyira, hogy egyáltalán nem kaptam levegőt. Szabad kezemmel próbáltam eltolni magamtól, de esélytelen volt. Tudtam: itt a vég. Szemeimet lehunytam, beletörődtem sorsomba, nem harcoltam tovább.

De nem. Végül nem. Elengedte nyakamat én pedig azonnal lerogytam a földre. Csak elsétált. Otthagyva engem, félholtan, vérbe úszva...

***

Felriadok arra, hogy két erős kar emel fel a földről, karjába vesz,  bár szememet nem tudom kinyitni. A fájdalom, a kimerültség, de legfőképp amiatt, hogy az arcom fel van dagadva a rengeteg ütés miatt.

Durván ledob egy kemény felületre, mire testem minden porcikáját újra fájdalom önti el. Arckifejezésem sem mutat mást: csak fájdalmat. Lecsukódik -gondolom én azt- az autó hátulja, majd egy ajtó nyitódás, csukódás s végül a motor is felmordul. Gyorsan neki indulunk s fogalmam sincs, hogy hova megyek. Megint....

***

 Jó pár napja szenvedek itt, étlen, szomjan, ugyanazon a helyen, ahol pár napja is. A hideg falnak vagyok döntve, meg se mozdultam, amióta ide tettek. A napok összefolynak, nem láttam fényt már jó ideje. A levegő egyenesen fullasztó, oxigén is alig jut a tüdőmbe. Nem tudom mi lesz velem. Talán továbbadnak valaki másnak? De egyáltalán kinek kellenék? Az egész testemet zúzódások és sebek borítják.

 Egy ajtónyikorgást hallok, s a beáradó fény, szinte kiégeti a szememet. Két alakot látok, nagyjából csak a sziluettjük látszik, az arcokat homályosan látom, nem ismerem fel őket. Becsukom a szememet, nem bírom sokáig, túlságosan kimerült vagyok.

-Gray tette ezt vele?-hallok meg egy rekedt, mélyebb hangot.

-Igen. Valamit igazán elszúrhatott, ha így elverte. Grayt elég nehéz kihozni a sodrából. De ha egyszer kihozzák, ez történik.-szólalt meg a másik hang. Az ő hangja ismerős. Talán az árverést vezető ember?

-Akarom őt.

-Ez nem így megy. Majd amint felépült, újra árverésre bocsájtjuk őt.-mondta az árverést vezető ember.

-Megadom ugyanazt a pénzt, amit Gray fizetett érte.-rekedt hangja most sokkal mélyebb volt, talán követelőző?

-Azt mondtam, hogy árverésre bocsájtjuk. Most pedig hagyjuk, hadd épüljön fel.-mondta az árverő, majd talán ki akarta toloncolni, a lehetséges vevőt.

-Azt mondtam, hogy megveszem, itt és most.-hangja fenyegető volt, én biztos nem mernék szembeszállni vele. Bár végképp azt nem akartam, hogy ő legyen a "gazdám". Nem vagyok egy örömlány, akit kedvükre adhatnak el.

-Rendben.-sóhajtott az árverő s evvel az ajtó becsapódott. Újra egyedül maradtam, s szépen lassan az öntudatlanságba merültem, újra.

***


 Újra kinyílt az ajtó, de ezúttal már a lámpa is felkapcsolódott abban a helyiségben ahol én voltam. Szemeimet résnyire nyitottam s szembetaláltam magamat a barna, göndör hajú, smaragdzöld szemű férfival, aki az árverésen annyira küzdött értem, de mégsem ő vitt el, hanem Thomas. Jó alaposan végigmért, majd közelebb jött, mire én először megmozdultam, igaz, újra fájdalom járta át testemet, de a falhoz préseltem magamat. Már arra készült, hogy felvegyen, s elvigyen, de én megszólaltam.

-Ne...-ez volt minden, amit mondani tudtam. Egy kicsit meghökkent, de folytatta mozdulatait, s mellkasához emelt, s "mennyasszony" stílusban vitt ki. Végig a hosszú folyosón, amelyen nemrég még futottam, hogy mentsem a bőrömet, most összetörve, tehetetlenül, valaki karjaiban megyek valahova. Valami új helyre, neki leszek a napi szórakozása, egy kurva leszek.

1. Díjam

Sziasztok! :)

Most pillanatnyilag nem egy fejezettel jelentkezem, hanem valami különlegessel. :)
Ma reggel arra ébredtem, hogy kaptam egy díjat. Fogalmam sincs, hogy egyáltalán mivel érdemeltem ki, de nagyon jól esett. Amit Bodza Joó-nak köszönhetek!

Nagy meglepetésként ért, és nagyon szépen köszönöm! :)

Szabályok:

-írj magadról 5 dolgot
-válaszolj 5 kérdésre
-tegyél fel 5 kérdést
-küldd tovább 5 embernek

5 dolog rólam: 

-Leírhatatlanul imádom a One Directiont. :)

-Nem vagyok az a "sok baráttal" rendelkező típus. 

-Inkább otthon ülök, egyedül, zenét hallgatva, minthogy elmenjek mondjuk plázázni. :)

-Az életem az írás. Ha az nem lenne, megbolondulnék. :)

-Sokan azt mondják, hogy érzelmileg és szellemileg is sokkal érettebb vagyok, mint a korombeliek, és ezt én is így gondolom... :)

Válaszom 5 kérdésre:

-Kedvenc blogjaid?

-Nagy kedvenceim tumblron vannak: Dark, Unstable, Unexpected.

 De persze itt blogspoton is vannak: Just be FREE, Fallen Angel. :)

-A szereplőid nagy rész ismert? Például sztár?

-Igen, a férfi karakterek nálam biztosan ismertek, mert a One Direction tagjairól beszélünk, a női karakterek már kevésbé. :)

-Szereted az olivabogyót? 

-Igen. :)

-Van háziállatod?

-Igen, rengeteg, de a kedvenc a macska. :)

-Mi volt a jeled az óvodában?

-Pöttyös bögre. ^^

5 kérdésem:

-Miért ad ihletet egy-egy fejezet megírásához? 

-Mit jelent neked az írás?

-Szereted a One Directiont?

-Kedvenc színed?

Kedvenc férfi, női híresség? 

5 ember, akinek küldeném:

*Darcy Colner

Laki Nina Benedicta

Eleanor Elizabeth White

Ismeretlen

Nóry

˘1. fejezet, 1. rész˘

 Ott álltam egymagamban, bezárva, reflektorok közé dobva s akkor egy gépies hang megszólalt.

-Lucia Rose Halford, 1996. április. 29.-én született, jelenlegi életkora 18 év, 168 cm magas, állandó lakhelye Los Angeles. Uraim, az árverés elkezdődött.-a szívem hatalmasat dobbant, s azt hittem, menten elájulok. Eladnának engem örömlánynak? Fel sem fogtam, hogy mi történik.  Az összeg amit értem ajánlottak, egyre csak növekedett, én pedig csak leesett állal, remegő lábakkal álltam ott. Lehunytam a szemem, abban reménykedtem, hogy ez valami őrült, igazán rossz állom, s mikor kinyitom szemeimet, otthon ébredek fel, a puha ágyamban, de sajnos nem így történt. Ott álltam, egy szál semmiben, megtörten. Ezek után prostituáltként kell élnem tovább az életemet? Mi lesz velem? Már alig álltam a lábamon, a fények villództak, ahogy a licitálók nyomkodták a nagy piros gombot, ami jelzi, valamelyikük még mindig sokkal több pénzt ajánl fel értem. Az elején mind a négy sötétített ablak túloldalán meg-meg villant az a bizonyos piros gomb, de ezúttal már csak ketten  licitáltak, talán azért, mert már bőven közeledtünk a fél millió fonthoz. Rengeteg pénzt képesek lennének kiadni értem. Jesszusom. Pedig nem vagyok több, mint egy csinos arc, és egy enyhén jó testtel megáldott lány.
 A piros gomb pillanatnyi fénye által halványan látom a vásárlók arcát. Az egyik, ha jól látom, mély, smaragdzöld szemmel és kócos, enyhén göndör hajjal rendelkezik. Arcvonásai kemények, ajkai szépen íveltek, s ha jól is látom,  élénk rózsaszínek. A másik férfire pillantok,  akinek világoskék szeme és piszkos szőke haja van. Ő még mérgesnek is tűnik, talán azért, mert a zöld szemű "ellenfele" nem hagy alább avval, hogy nem kis pénzért megvásároljon engem.
 Akárhányszor felvillantak a piros fényt adó gombok, újra és újra tanulmányoztam mindkét férfi arcát. Nem akarom egyiket se. Egyedül csak haza akarok menni. Ahogy az elmúlt napokban többször, most is az a kérdés vízhangozik a fejemben, hogy Miért én? Miért? Fogalmam sincs arról, hogy mire számíthatok, vagyis inkább csak nem akarom elfogadni a tényt, hogy valakinek majd az ágybeli szórakozása leszek. A szüleim sem ezt a sorsot kívánták nekem és nem is így alakították az életemet, ez csakis az én makacsságom miatt van, én tehetek az egészről. Ha nem kérem azt tőlük, hogy hadd tölthessem Londonban a nyaramat, soha nem állnék itt, egy szál fehérneműben, mikor vad idegen emberek akarnak megvenni.


*Visszaemlékezés*


-Apa, anya, ez minden amit szeretnék kérni tőletek. Hadd töltsem a nyaramat Londonban. Nagyon régóta szeretnék elmenni oda.

-A nyár elején anyáddal szabadok vagyunk, kimehetünk Londonba egy-két hétre. De nem az egész nyárra. Ha ez neked megfelel, holnap foglalom is a jegyeket.

-Apa, nem értesz engem. Egyedül szeretnék menni, vagyis beszéltem Temyvel, és ő szívesen velem tartana.

-Hogy mit mondasz? Kizárt dolog, hogy te egyedül, vagyis akárkivel is legyél abban a nagy városban, nem. Anyáddal és velem mehetsz, de egyedül nem.-csattant fel, mire engem kirázott a hideg. Ez egy elég hosszú beszélgetés kezdete.

-De apa, kérlek titeket! Nagy vagyok már, tizennyolc éves elmúltam, mindig is tudtam vigyázni magamra, és ezúttal az unokatestvéremmel szeretnék menni. Miért nem tudtok megbízni bennem? Számtalanszor bizonyítottam ezt már nektek. Mindig szót fogadtam, sohasem ellenkeztem, és a gimnáziumi bizonyítványom is kitűnő lett. Többet nem is kívánhatnátok tőlem. Legyen ez az érettségi ajándékom, nagyon szépen kérlek titeket!-könyörögtem.-Anya. Mondj valamit, kérlek.

-Lucia, nem is tudom. Olyan fiatal vagy még, és olyan veszélyes az a nagy város neked egyedül. Szép vagy, tökéletes testtel. És tudod, kislányom, a nők védtelenek a rossz férfiakkal szemben. Mi csupán féltünk. És szerintem se ez a legjobb ötlet tőled.

-Apa?-kérdeztem óvatosan, s pillantásomat érzelemmentes arca felé emeltem. Ez a legrosszabb arckifejezése.

-Ennyire fontos lenne ez neked?-aprót bólintottam s enyhén elmosolyodtam.- Nem tudom, még Lucia. Majd még átgondolom. De határozottan nem jó ötlet.-nem érdekelt, hogy még csak átgondolja vagy sem, a nyakába vetettem magamat, és szorosan öleltem, mire ő csak megsimította a hátamat. Ez hiányzott nekem a mindennapjaimból. Az, hogy a szüleim igazán szeressenek és ne a pénzben mutassák a szeretetüket, hanem avval, hogy nem mennek mindig el, hanem itt maradnak velem. Egy puszi vagy egy ölelés ezerszer többet jelentett volna nekem a pénznél. De ezt nem kaphattam meg. Komoly és fontos munkájuk van, Selena Gomez a világhírű énekesnő menedzserei. Talán ezért is nem szerettem azt a nőt annyira, mert ha apáék nem lennének a menedzsereik, több időt tudnának áldozni rám, arra, hogy igazi szerető család legyünk. Bár akkor lehet, hogy nem tudnánk ilyen jól élni mint most. Szerencsére nincs semmi gondunk a megélhetéssel, a munkájukból kifolyólag.
 A szigor amit kapok tőlük az már viszont az agyamra megy. Akármit csinálok nem bíznak meg bennem teljesen. Ami egy kicsit fáj, mert minden tőlem telhetőt megteszek ennek az érdekében. Persze, nem könnyű tökéletesnek tűnni egy tökéletes családban, főleg, ha te magad tökéletlen vagy.


*Visszaemlékezés vége*


-Lucia Rose Halford végleg elkelt egy millió kétszázezer fontért.-figyelmemet megragadta ez az egyetlen egy mondat. Egy millió font? Mi ütött ebbe az emberbe?-Mr. Gray, a megszokott helyen veheti át a nőt. Mrs. Halford, fáradjon ki azon az ajtón, amelyiken bejött.-Tehát eladtak. Ezentúl egy prostituáltként kell élnem az életemet.

-Nem!-ordítottam. Nem tudom miért, de jól esett. Ez nem az én döntésem, tudom, de ami a legjobb esélyeimet mutatta az az ellenállás volt. Ide-oda kapkodtam a fejemet, mire végre észrevettem egy nagyon jól elrejtett ajtót. Gondolkodás nélkül sebes tempóban elkezdtem futni felé, kezemet előre nyújtottam, s meglepetésemre az ajtó nyitva volt. A lehető leggyorsabban becsuktam magam után, Jobbra majd balra pillantottam. Mindkét oldalt egy-egy ajtó volt. A megérzésemre hallgattam, így balra futottam tovább.

-Arra futott! Adj neki anyagot!-hallottam meg egy mély dörmögő hangot, ezt követően lábdobogást. Az újabb ajtóhoz érve a kilincsért nyúltam s újra lenyomtam, s a lehető leggyorsabban nyitottam ki azt. Megérezni eső szagú levegőt egy kicsit felemelő volt, nagyot szippantottam. Viszont mikor kiléptem a kis füves kert szerűségbe, mindenhol hatalmas drót kerítésekkel találtam szemben magamat. Nincs tovább, ennyi volt. S ekkor egy erős döfést éreztem a nyakamnál, ami egy tűtől származhatott. Belém nyomta a valószínűleg előbb említett "cuccot" s azonnal egyik karját derekam köré fonta. A lábaim mintha zseléből lettek volna, össze is estem volna, ha a karja nincs körülöttem. Ha normális esetben lettünk volna, biztos lelököm magamról kezeit, és egy hatalmas pofont adok neki, de jelen pillanatban olyan érzésem van, mintha minden végtagom ólom súlyúak lennének.
 A pasi amelyik beadta nekem a "cuccot", most a vállára dobott, s én nem tudok semmi csinálni, szépen lassan homályosul el a látásom, és a szívverésem is lelassul. A gondolataim kuszák, lassan olyan vagyok mint egy zombi. Szemhéjaimon, mintha ezer kilogramm súly lenne, automatikusan lecsukódik.

-Megvan. Vigyáznia kell vele uram, nem a legengedékenyebb.-dörmög alattam az elfogóm, s most lassan leemel a válláról s valami keményre rak.-Kapott némi anyagot, hogy lenyugodjon.

-Mennyit?-hallom meg a "gazdám" hangját.

-Eleget ahhoz, hogy ki legyen ütve pár órára.-mondja s kettő láb dobogását hallom ezek után, ami azt jelenti, hogy az egyikük még itt van.

Minden erőmet összeszedem s kinyitom szemeimet, majd körbe nézek. Egy kocsi csomagtartójában vagyok. Felemelem a tekintetemet és szembetalálom magamat a szőke hajú, kék szemű sráccal. Tehát ő vett meg. Egy gunyoros mosoly látszódik arcán. Ennyi volt, nem bírja a szemem tovább, s elsötétül minden. Még hallom, ahogyan becsukódik a kocsi hátulja, azután pedig elindul a kocsi és elvisz ki tudja hova.


***


 Mikor végre sikerül kinyitnom a szememet, halovány fény süt be csak az ablakon. Körbepillantok, és valószínűleg egy pincében vagyok. Dohos szag van, és a levegő is párás. Kezemmel megvakarnám a lábamat, de csak akkor jövök rá, hogy a kezeim a falhoz vannak bilincselve. Akárhogyan rángatom, húzom, vagy cibálom, nem akar engedni.

-Ne!-ordítom. Először jönnek ki az elrablásom óta rajtam az érzelmek s könnyek szántják végig orcámat.-Engedj el! Nem csináltam semmit!-most már a zokogás határán állok.-Segítség! Valaki segítsen!

-Hiába hívsz segítséget, soha nem fog jönni.-a hang irányába kapom a tekintetem. Ott áll, teljes életnagyságban.-Hadd mutatkozzak be. Thomas vagyok. És nem vagyok egy türelmes ember. Ja és üdv az új otthonodban.-sarkon fordul és kimegy. A könnyeim újra szabad útra lelnek s mostanra már zokogásba megy át a sírás. Rángatom a kezeimet, ordítok, de mit sem ér.